2016. január 31., vasárnap
Új pályázatunk:
A jelen
pályázat tárgya:Nemzeti ünnepek Európában című kiállítás előkészítése,
megrendezése a városháza aulájában.
A cél : A kiállítás a
tavalyi évben, a TEKE által megrendezett „Civil kurázsi az Európai Unióban”
című rendezvény folytatása. Azt kívánjuk elősegíteni, hogy Budaörs polgárai
közelebbről megismerjék azokat
országokat, amelyek körülvesznek minket, ahová egyébként szívesen mennek
utazóként, gyönyörködnek a természeti és történelmi kincseikben, mégsem biztos,
hogy sokat tudnak róluk. A kiállítás lehetőséget ad arra is, hogy a betérő
szabadon elgondolkodhasson, milyen különbségek és egyezőségek vannak a
különböző népek kultúrái között
A rendezvényt színvonalas műsor
nyitja meg a Budaörsi Fúvós
Zenekar, a Tabán Szerb Néptánc Együttes és a Romano Glaso Együttes.
Az április 3-áig látható tárlaton
17 nemzet ünnepeivel és ünneplési szokásaival ismerkedhetnek meg a látogatók. A
kiállítási anyag összeállításához az egyesület megkereste a helyi nemzetiségi
önkormányzatokat, továbbá nagykövetségeket . A munka legnagyobb részét a 14 ország fényképes és
szöveges dokumentációját és megrendezését
az egyesület- részben szakértők segítségével- végzik. Az a tény ,hogy az önkormányzat
lehetőséget,pontosabban helyet ad a
civileknek,így nekünk is megkönnyíti a cél elérését, és súlyt ad a
mondanivalónak. Ezeken kívül a budaörsi
lakosokon túl mindazok láthatják a tárlat tablóit, akik az önkormányzathoz
illetve a kormányhivatalba a környező településekről érkeznek. Reményeink szerint mind a
sajtó, mind a lakosság észreveszi a
kiállítást. A kiállítás egyébként az
egyesület hosszú távú programsorozatának második része, kiállításait tekintve
pedig az ötödik.
Prognózisunk alapján közvetlenül
1000 fő fogja látni, közvetve a televizión keresztül pedig a város és
környezete. Már a tervezéskor
konzultáltunk más civil szervezettel, (pl. Budaörsi Tanoda Alapitvány ),akik
gyakorlatuk alapján a szórakoztató és egyben ismereteket bővítő tárlatokat,
rendezvényeket hasznosnak és szükségesnek látják. Meghívtuk a Sajtó képviselőit is,akik nem
mondtak nemet ,ez is optimizmusra ad
okot a nézettséget és hasznosságot illetően.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)









